Kedves Edit!
Gondolkodtam mit írjak, ami nem közhelyes, de igaz, és valódi is egyben!? Plágiummal fogok élni: EPIPHOITÉSZISZ! Hamvas Béla súgta Isten mérhetetlen jólelkűségéről. Közben fügét evett a Tamariszkusz fák alatt, és egyszerűen örült az életnek.
Így pontosan:
" A vallás nehéz, sötét, szenvedő, aszketikus, önmegtagadó útját minden ember ismeri. De van úgy, pillanatokra, hogy a nap is felragyog. Religion is not our burden, but our privilege- a vallás nem teher, hanem kiváltság. S ez a kiváltság ilyen percekben, a legnagyobb vallásos időkben: Isten gyermekének lenni. Néhány misztikus beszél róla, és volt valaki, aki ebben az EPIPHOITÉSZISZben élt, Isten egyik legkedvesebb gyermeke: Szent Ferenc. Ő értette, hogy enni, aludni, fürödni, virágban gyönyörködni, szép lányra mosolyogni, sétálni, játszani lehet ima, és tényleg ima, ha az ember igazán Isten gyermeke, s megbékült szívében az isteni jóság az emberre néz."